A Felelősség Szodalit Barlangja

Olykor a lélek eltéved egy sötét barlangban. A falak szodalitból vannak, mély indigókékben játszanak, suttogva a felelősség szavát. Nem a mindennapi teendőkről szól ez, hanem arról a súlyról, amit önmagunkért viselünk. Arra vágyunk, hogy valaki más oldja meg a problémáinkat, hogy a sors leveszi rólunk a terhet. De a barlang mélyén egyetlen hang visszhangzik: "Te teremtetted ezt."

Emlékszem egy álomra, melyben egy hatalmas, kék sziklával a hátamon másztam. Minden lépés fájdalmas volt, a szikla egyre nehezebbnek tűnt. Kértem a csillagokat, hogy segítsenek, könyörögtem a szélnek, hogy fújja el a terhem. De csak a szikla némasága válaszolt. Aztán, egy pillanatra megálltam, és megértettem. A szikla nem átok, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy erősödjek, hogy felvállaljam a döntéseim következményeit. Nem a sors keze tette a hátamra, hanem én magam faragtam belőle, minden egyes elkerülhetetlen választással. Amikor ezt megértettem, a szikla mintha könnyebb lett volna. Persze, még mindig ott volt, de már nem nyomott agyon. Mert tudtam, hogy a felelősség nem teher, hanem az út, mely kivezet a barlangból a fényre. És talán, ez a fény belülről jön.