A Félénkség Opál Suttogásai

Hallottad már az opál suttogását? Finom, szinte hallhatatlan rezgése ez a félénkségnek. Ott lapul bennünk, a mélyben, néha felerősödik, máskor elcsitul, de sosem tűnik el teljesen. Nem kell démonizálni, nem kell ellene harcolni. A félénkség nem ellenség, csupán egy érzékeny lélek védőpajzsa. Emlékszem, gyermekkoromban, egy zsúfolt családi ünnepségen, a sok ismeretlen arc között éreztem, ahogy ez a pajzs körém fonódik. Minden mozdulatom lassúbb lett, a szavaim elakadtak a torkomban, a tekintetem a földre szegeződött. Akkor azt hittem, valami baj van velem. Ma már tudom, a lelkem próbált védeni a túl sok impulzustól. Azóta megtanultam, hogy a félénkség nem gyengeség. Inkább egy finomhangolt radar, ami jelzi, ha a környezetünk nem harmonizál a belső ritmusunkkal. Ha érezzük a suttogását, ne akarjuk elnyomni. Figyeljünk rá. Talán arra figyelmeztet, hogy lassítsunk, hogy teremtsünk magunk körül egy kis teret, hogy megválogassuk, kinek és minek nyitjuk meg a szívünket. A félénkség nem tiltja a kapcsolódást, csak arra kér, hogy óvatosan, a saját tempónkban tegyük. Mint a virág, ami lassan, óvatosan bontja ki a szirmait a napfényben.