A Felhőkben Rejlő Értelmetlen Várakozás

Léleknaplóm ezen lapján egy furcsa, mégis ismerős teherről írok. Arról a hallgatólagos, szinte láthatatlan várakozásról, melyet életünk során annyiszor cipelünk, s melynek értelmét sosem firtatjuk. Mintha a levegőben, a felhők között lebegne egy megfoghatatlan ígéret, egy „majd egyszer” illúziója, amelyhez annyian ragaszkodunk. Várjuk a megfelelő pillanatot, a tökéletes körülményeket, a kozmikus igazodást, hogy végre tegyük azt, amit a szívünk régóta súg. Várjuk a jelet, az isteni beavatkozást, holott az isteni már bennünk lakozik.

Ez a várakozás sokszor csupán egy finom önámítás, egy kényelmes alibi, mely elhárítja rólunk a cselekvés súlyát, a döntés felelősségét. Azt hisszük, a jövő tartogatja majd a megoldást, holott a jelen a kulcs, melyet oly sokszor elfeledünk elfordítani a zárban. Elképzelhető, hogy egy régi sérülés, egy csalódás félelme tart vissza bennünket, és inkább a bizonytalan "majd" ígéretébe kapaszkodunk, mintsem szembenéznénk az "azonnal" kihívásaival.

De mi van akkor, ha ez a felhőben rejlő várakozás csupán egy illúzió, egy vékony fátyol, mely elrejti előlünk a valóságot? Mi van, ha sosem jön el a tökéletes pillanat? Mi van, ha a „majd egyszer” helyett az „itt és most” az egyetlen valós lehetőségünk? Talán éppen az a spirituális lecke, hogy felismerjük ezt a mintát, s felülemelkedjünk rajta. Lépjünk ki a várakozás árnyékából, és öleljük magunkhoz a jelen pillanat teremtő erejét. Hiszen a lélek akkor a leginkább szabad, amikor a jelenben él, és nem a jövő bizonytalan ígéretébe fekteti hitét. A csillagok is a jelenben ragyognak, nem pedig a holnap ígéretében. Talán ideje, hogy mi is