A Felhőkben Rejlő Fény Ösvénye

Minden lélekben él egy kis égi tér, ahol a gondolatok, mint felhők, úsznak el a végtelen kék égen. Van, amikor sötét, zivataros tömegek gyűlnek, elfedve a napfényt, és van, amikor könnyed, áttetsző fátylak táncolnak, engedve át a sugárzó fényt. Ezek a felhők a mi gondolataink, félelmeink, vágyaink, melyek formálják a valóságunkat, s festik meg a lelkünk tájait. Gyakran belefeledkezünk a szürke árnyalatokba, s elfeledjük, hogy minden felhő mögött ott a ragyogó nap. Nem kell elűzni őket, nem kell harcolni ellenük. Elég, ha felismerjük a létezésüket, és engedjük, hogy a szél tovább sodorja őket.

Előfordul, hogy a félelem vastag, nehéz felhőként telepszik ránk, elzárva az utat a jövő felé. Látjuk a vihart, érezzük a közelgő esőt, és bezárkózunk. Pedig a felhő csak egy pillanatnyi állapot. Ahogyan az ég sem marad örökké borús, úgy a mi lelkünk sem. Talán épp egy váratlan asztrológiai aspektus, egy bolygóállás hozza el a "szél" erejét, mely szétoszlatja a sötétséget, és megmutatja a csillagok ragyogását.

A legfontosabb lecke, amit a felhőktől tanulhatunk, a változás elfogadása. Nincsenek állandó formák, nincsenek végleges állapotok. Minden áramlik, minden mozgásban van. A felhők is ezt üzenik: lélegezz, engedd el, nézd, ahogy múlik. Ne azonosulj a viharral, hanem figyeld meg, hogyan tünedeznek el a cseppek, s hogyan jelenik meg a szivárvány a végén. A szivárvány a remény ígéretét hordozza, a fényét, amely áttör a legvastagabb felhőrétegen is.

Amikor legközelebb a gondolataid viharos felhőként gyülekeznek feletted, emlékezz