A Felhőkön Átsugárzó Fény Ébresztése

Mélyen lélegzem. A levegő hideg, és a januári hajnal még szürkeségbe burkolja az égboltot. Néhány napja szunnyad bennem egy érzés, ami most, ebben a csendben, kezd kibontakozni. Nevezzük – a lélek szűrőjének. Ahogy a felhők néha vastagon beborítják az eget, és elrejtik a nap melegét, úgy gyűlnek fel bennünk is a félelmek, a téveszmék, a másoktól átvett gondolatok, elhomályosítva saját belső fényünket. Ez a felhőzet olyan súlyos lehet, hogy elfelejtjük, van egy nap odakint, amely mindig ragyog. Elfelejtjük, hogy mi magunk vagyunk ez a nap.

Gyakran a külvilág zajában, a megfelelési kényszer súlya alatt elveszítjük a kapcsolatot azzal a tiszta, eredeti ragyogással, ami bennünk lakozik. A lélek szűrője ilyenkor a felhalmozott kétségek, a „nem vagyok elég jó” suttogások és a másoktól érkező elvárások rétegeiből áll. Miként a kosz lerakódik az ablaküvegen, elmosva a kilátást, úgy mosódnak el a mi belső tájaink is, ha nem tisztítjuk rendszeresen ezt a szűrőt. Néha egy nehéz periódus, egy karmikus kihívás – melyet az asztrológiai képlet is jelezhet, például egy Szaturnusz tranzit – olyan nyomást gyakorol ránk, ami arra kényszerít, hogy szembenézzünk ezekkel a felhalmozódott rétegekkel. Észre kell vennünk, hogy mi az, ami valójában a miénk, és mi az, amit csak magunkra vettünk. Mely gondolatok szolgálják a legmagasabb rendű énünket, és melyek azok, melyek csak blokkolják a szabad áramlást?

Ez a tisztítás nem mindig kellemes, de mindig felszabadító. Olyan, mint amikor az első napsugarak áttörnek a ködön, és megvilágítják a világot. A lélek szűrőjének átengedése, a „felesleges” elengedése nem gyengeség, hanem a legnagyobb erő megnyilvánulása. A felis