A Félreértés Ólomkristály Palotája

A félreértés… Olyan, mint egy ólomkristály palota, melynek falai a kimondatlan szavak homályából épülnek. Minden torz tükörképet mutat, elferdít, megtéveszt. Egyszer egy idős asszony ült a folyóparton, és gyöngyöket fűzött. Egy fiatalember sietett el mellette, és véletlenül fellökte a gyöngyöket. Az asszony mérgesen nézett rá, és azt gondolta: "Milyen figyelmetlen! Biztosan nem is érdekli, hogy mind szétszóródtak!" A fiatalember pedig azt gondolta: "Biztosan haragszik rám, pedig nem akartam." Mindketten a saját palotájukban éltek, a félreértés ólomkristály falaival körülvéve. Ahelyett, hogy megkérdezték volna egymást, mi történt, feltételeztek. Pedig talán, ha a fiatalember felajánlja, hogy segít összegyűjteni a gyöngyöket, az asszony pedig elmondja, hogy nincs harag, a palota máris repedezni kezdett volna. Ahányszor feltételezünk a másik szándékairól, ahelyett hogy nyíltan kérdeznénk, csak erősítjük az ólomkristály falakat. Bontsuk le őket, gyöngyönként, egy-egy őszinte kérdéssel, egy-egy figyelmes gesztussal. Csak így láthatjuk meg a másikban a valóságot, a torz tükörképek helyett.