A Félreértés Opál Ködfátyla

Néha azt hiszem, a szavak, amiket olyan gondosan válogatunk, mintha a legfinomabb selyemszálakat fűznénk egymás mellé, valójában csak opálködöt szőnek. Mindenki mást lát benne, mást ért, attól függően, hol áll éppen a saját lelkében. Évekig cipeltem egy félreértést, mint egy nehéz követ a zsebemben. Egyetlen mondat, egy pillanatnyi figyelemhiány, és a valóság eltorzult, mint egy tükörképekkel teli szobában. Azt hittem, tudom, mi történt, éreztem a sértettség égető ízét a nyelvemen. Aztán, egy napon, mintha a köd felszállt volna, rájöttem, hogy a másik ember talán teljesen máshogy élte meg ugyanazt a helyzetet. Nem rossz szándék vezette, csak a saját opálködén keresztül látott. Megbocsátottam. Nem neki, hanem magamnak, amiért hagytam, hogy ez a köd beborítson. Azóta tudom, a legnagyobb bölcsesség az, ha nem ragaszkodunk a saját igazságunkhoz, hanem teret engedünk a másik ember ködjének is. Mert a végén, a felhők eloszlanak, és a napfény mindenki arcára rávilágít.