A Féltékenység Smaragd Mocsara

A féltékenység. Egy smaragd mocsár, csillogó felszínnel, ám mélyén fullasztó iszappal. Emlékszem, egy nyári estén, a csillagok lágy fényében sétáltam a tengerparton. Mellettem a szerelmem, akinek a szeme a Hold ezüstös tükörképe volt. Megpillantottam egy másik nőt, aki felé a szerelmem egy pillanatra elfordította a fejét. Az a pillanat elég volt. A féltékenység zöld lángja felcsapott bennem, mint egy láthatatlan sárkány lehelete. Ott, abban a pillanatban az a smaragd mocsár megnyílt előttem.

Megértettem, hogy a féltékenység nem a másik hibája, hanem a saját bizonytalanságom kivetülése. Az önbizalom hiánya, a szeretett személy elvesztésétől való félelem, a kétség önmagamban. Nem a másik szemében kerestem a hibát, hanem saját lelkem mélyére néztem. Ott találtam a gyógyírt. A szeretetet önmagam iránt, a bizalmat a kapcsolatunkban, és a hitet abban, hogy elég vagyok.

A smaragd mocsár nem tűnt el teljesen, néha még most is felbukkan, de már nem engedem, hogy elnyeljen. Tudom, hogy a fény, ami belülről árad, erősebb minden sötétség leheleténél. A féltékenység pedig csak egy illúzió, amit a saját elmém teremt, és aminek a hatalmát én adom. Ha megértjük ezt, akkor a smaragd mocsár helyett egy smaragd tisztás nyílik meg előttünk, ahol a szeretet virágai szabadon virágozhatnak.