A Feltétel Nélküli Fénye

Volt egyszer egy öreg lámpagyújtogató, aki minden este végigjárta a város szűk utcáit, és sorra meggyújtotta a lámpákat. Nem számított neki, hogy esik az eső, fúj a szél, vagy éppen ragyog a hold. Ő csak ment, és tette a dolgát. Az emberek megszokták a látványát, sokan elmosolyodtak, ahogy elhaladt a házuk előtt. De senki sem kérdezte meg tőle soha, miért csinálja.

Egy nap egy fiatalember megállította. "Mester," - kérdezte - "miért gyújtja meg minden este ezeket a lámpákat? Hiszen sokan alszanak már, és a többieknek is van saját lámpájuk."

Az öreg lámpagyújtogató ránézett a fiúra, és egy pillanatra meglátta benne a kétely sötétségét. "Fiatal barátom," - felelte - "én nem azért gyújtom a lámpákat, hogy valaki lásson. Én azért gyújtom, mert a fény maga a lényeg. A fény maga a remény, a szeretet, az a tudat, hogy sosem vagy egyedül a sötétben. Ha csak egyetlen ember látja meg a fényt, és ettől egy kicsit jobban érzi magát, már megérte."

A fiú elgondolkodott. Soha nem nézte így a fényt. Mindig valami praktikus dolognak tartotta, ami segít tájékozódni. De az öreg szavai mélyen megérintették. Megértette, hogy a valódi fény nem csak a lámpákban, hanem a szívünkben is él. És ezt a fényt mindenkinek meg kell osztania, feltétel nélkül. Mert a sötétség csak a fény hiányában létezik. És ha mindenki egy kicsit világít, a világ sokkal szebb hely lesz.