A Fényárnyékok Tánca a Lélek Színpadán

Ma reggel egy különös gondolat ébresztett: mi van, ha a lélek nem csak fényből, hanem az árnyékokból is építkezik? Hányszor próbáljuk elrejteni, tagadni azokat a részeinket, melyeket „sötétnek” vagy „hibásnak” ítélünk? Azt hisszük, csak a ragyogás, a tökéletesség méltó arra, hogy megmutassuk a világnak. Pedig a lélek színpadán a legszebb előadásokat éppen a fény és árnyék játéka adja. Mint az alkonyat, amikor a Nap már hanyatlik, de a horizont még égő színekben tündököl – éppen a kontraszt adja a látvány erejét. Valahol olvastam, hogy a legnagyobb bölcsek nem azok, akik sosem hibáznak, hanem azok, akik képesek szembenézni árnyékaikkal, és tudatosan beépíteni őket az útjukba. Mintha a Kos jegy heves energiái éppúgy részei lennének az isteni tervnek, mint a Halak végtelen együttérzése. Nincs jó és rossz, csak létezés. És minden létező aspektus a fejlődésünket szolgálja. Talán ideje elengedni a belső kritikust, aki folyton a hibákat lesi, és megengedni magunknak, hogy egésznek érezzük magunkat – minden ragyogó pontunkkal és minden sejtetett árnyékunkkal együtt. Mert a legszebb dallam is a mélységek és magasságok váltakozásából születik. A lélek maga egy misztikus zenemű, és minden hangjegy, legyen az éles vagy lágy, a maga helyén van.