A Figyelmetlen Kéz Tündöklő Hídja

Ma reggel a kezemmel játszottam, a vonalakat tanulmányoztam. Az emberi kéz… micsoda csoda! Sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott részünk, mégis mindent ezen keresztül tapasztalunk, alkotunk, adunk és kapunk. De vajon mennyire vagyunk tudatában a kezünk valódi erejének, amikor a mindennapok sodrában éppen csak funkcióként tekintünk rá? Egy pillanatra lehunytam a szemem, és megpróbáltam érezni az energiát, ami árad belőle. Lassan egyre több lett, egyre melegebb, egyre bizsergetőbb.

Gondoljunk csak bele: a kezünk az, ami megsimogatja a bánatban lévő gyermek arcát, ami megfogja a barátunkét, amikor együtt nevetünk, ami elülteti a magot, hogy abból fa sarjadjon, ami leírja a legmélyebb gondolatainkat egy lapra. A kezünkön keresztül építünk hidakat, nem csupán téglából, hanem szeretetből, megértésből, és elfogadásból. Mégis, hányszor engedjük, hogy a kezünk „csak úgy” tegye a dolgát, anélkül, hogy tudatosan bekapcsolnánk a szívünket és a lelkünket abba, amit éppen cselekszik?

Amikor egykor, egy fiatal barátom, akinek a keze remegett a félelemtől egy fontos döntés előtt, megkérdezte, mit tegyen, azt mondtam neki: "Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy a kezeid nem csak hús és vér, hanem fénnyel teli csatornák. Hogy mindaz a szeretet, bátorság és bölcsesség, amit magadban hordozol, most ezen keresztül árad ki a világba. Engedd, hogy ez a fény vezessen téged." A keze egy pillanatra elcsendesült, majd lassan megnyílt. Azt mondta, hirtelen érezte, hogy már nem egyedül van, hanem egy láthatatlan erő tartja.

A mai napon arra hívlak benneteket, hogy tegyétek meg ugyanezt. Nézzetek a kezetekre, de ne csupán a bőrre és a csontokra. Lássátok meg benne az alkotás eszköz