A Gyökértelen Jelen Szomja

Vajon hány alkalommal ébredünk arra a felismerésre, hogy a jelen pillanat, ez a kézzel fogható "most", mégis milyen távolinak tűnik? Mintha a lábunk alatt ringó talaj nem is hozzánk tartozna, hanem egy tőlünk független, áramló folyó lenne, amelyen csak utazunk, de nem tudunk lehorgonyozni. Ez a gyökértelen jelen szomja, ami arra késztet minket, hogy a múlton rágódjunk, vagy a jövőbe meneküljünk, mindent megpróbálva, csak hogy ne kelljen szembenéznünk azzal, ami van. Érezzük a hiányt, az ürességet, de nem tudjuk megnevezni, nem tudjuk, hogy valójában a létezésünk esszenciája, a mostban való teljes jelenlét hiányzik. Mintha egy édes gyümölcs lenne a kezünkben, de mi folyton a magját keresnénk, vagy azt képzelnénk, milyen finomabb lett volna tegnap, vagy milyen lesz holnap. A spirituális utunk lényege pont az, hogy megtanuljuk megbecsülni ezt a gyümölcsöt, a maga valóságában, a maga édes, savanyú, vagy épp kesernyés ízével. Mert csak a jelenben van lehetőségünk arra, hogy mélyen lélegezzünk, hogy igazán érezzünk, hogy a szívünk a ritmusában dobogjon a világgal. Ne engedjük, hogy a múló idő illúziója elszakítson minket attól az egyetlen ponttól, ahol az élet valójában megtörténik. A gyökerek, amelyeket keresünk, már bennünk vannak, csak meg kell engednünk nekik, hogy mélyre hatoljanak a jelen termékeny talajába.