A Gyöngyszemléptékű Erő Hullámzása

Mélyen lélegezve, érzem a Hold vonzását, bár nem látom az égen. Ma este a Vízöntő teliholdja érezteti hatását, és egy különös, régen elfeledett érzés ébred bennem. Nem a félelem, nem a bűntudat, hanem valami sokkal intimebb: a szégyen, ami a nem-cselekvésből fakad. Az a bénító tehetetlenség, amikor tudod, mi lenne a helyes út, de a láthatatlan fék megbénítja a mozdulataidat.

Hányszor hallottam már a suttogást: „Tedd meg! Lépj! Beszélj!” Mégis, a belső alkímia valamiért nem váltotta tettekre az akaratot. Ez a gyöngyszemléptékű, apró szégyen, ami nem a nagy hibákból, hanem a meg nem élt lehetőségekből fakad. Mintha egy láthatatlan könyvtárban lennének azok a könyvek, amiket sosem olvastam el, azok a levelek, amiket sosem írtam meg, azok a szavak, amiket sosem mondtam ki. Mindegyik egy-egy kis árnyékfolt a lelkem vásznán.

Az asztrológia szerint a Vízöntő a kollektív tudat és a jövő jegye, a változás és a lázadás szimbóluma. Talán éppen ezért ébredek rá ma erre a jelenségre. A kollektív tehetetlenség, ami áthatja a világot, tükröződik a saját apró nem-cselekedeteimben. De ez nem vád, hanem felismerés. A felismerés az első lépés a gyógyulás felé.

Az ereinkben áramló életenergia nem arra való, hogy pangjon. A Lélek a mozgást, a kifejezést, a kapcsolódást igényli. A szégyen, ami a nem-cselekvésből ered, nem pusztán negatív érzés. Jelzés, egy finom belső iránymutatás, hogy valahol letértem az utamról, vagy épp még el sem indultam. Most, a Vízöntő telihold fényében, úgy döntök, hogy elengedem ezt az apró terhet. Megbocsátom magamnak a meg nem élt pillanatokat, és ígéretet