A Hála Borostyán Ölelése

Léleknaplóm lapjaira most a hála meleg, fénylő borostyánja cseppen. Oly sokszor keressük a nagy dolgokat, a grandiózus eseményeket, melyekért hálát adhatunk, s közben elfelejtjük, hogy a valódi gazdagság a pillanatok finom szövésében rejlik. Nemrégiben, egy esős, borongós reggelen ébredtem, s a fejemben kavargó gondolatok felhői sötétnek tűntek. Akkor még nem tudtam, hogy a nap legnagyobb ajándéka a kezemben tartott, forró tea gőzében rejtőzik majd. Ahogy az első korty melegítette a torkomat, egy mély, belső sóhaj tört fel belőlem. Nem a problémáim oldódtak meg, de abban a pillanatban éreztem, hogy van valami, amiért érdemes élni. Van melegség, van íz, van egy kis menedék a kint zúgó világ zajában. Ez a felismerés, mint egy puha takaró, óvatosan betakart. A hála nem a tökéletes körülmények jutalma, hanem egy szemlélet, egy döntés, egy belső fény, ami akkor is képes ragyogni, ha kívül minden sötétnek tűnik. Mintha a Rák jegyének védelmező ölelése volna, ami a legintimebb, legszemélyesebb szféránkban képes felébreszteni a gondoskodás és az elfogadás mély érzését. A hála nem azt jelenti, hogy tagadjuk a nehézségeket, hanem azt, hogy a szívünkben teret adunk a jóra is, bármilyen apró is legyen az. Hagyjuk, hogy a borostyán melege átjárja a lelkünket, és emlékeztessen minket arra, hogy minden lélegzetvétel, minden pillanat ajándék, melyet befogadhatunk, ha hajlandóak vagyunk észrevenni.