A Hála Borostyánfényű Pillanatai

Oly sokszor siklunk el mellette, mint a harmatcseppek felett a reggeli napfény. A hála. Nem egy kötelezően kipipálandó elem a spirituális napirendben, hanem a lélek legmélyéről fakadó, éltető forrás. Nem a "köszönöm" mechanikus ismételgetése, hanem a szív csendes rezdülése, amikor meglátjuk a szépet a hétköznapokban, a jót a nehézségekben.

Elmesélek egy történetet. Volt egyszer egy idős kertész, aki élete nagy részét azzal töltötte, hogy rózsákat nevelt. Különleges, illatos, gyönyörű rózsákat. Az emberek messze földről jöttek, hogy megcsodálják a kertjét, de a kertész sosem kérkedett vele. Egy nap egy gazdag kereskedő érkezett, aki felajánlotta, hogy megveszi az egész kertet, minden egyes rózsát. A kertész visszautasította. A kereskedő értetlenül állt előtte. "Miért? Hiszen gazdag lehetnél!" A kertész mosolygott, és így szólt: "Nem a pénz az, ami boldoggá tesz. Hanem a rózsák illata, a pillangók tánca, a méhek zümmögése. És mindezekért hálás vagyok. Hogyan adhatnám el azt, amiért a szívem dobog?"

A hála nem a birtoklásról szól, hanem a megélésről. Nem arról, hogy mi az, ami hiányzik, hanem arról, ami megvan. Nem akkor kell hálásnak lennünk, amikor minden tökéletes, hanem akkor is, amikor éppen küzdünk. Mert a nehézségekben is ott rejtőzik a tanulság, a fejlődés lehetősége, és ezért is lehetünk hálásak. Ahogy a Skorpió a mélységben találja meg az átalakulás kulcsát, mi is a nehézségek között fedezhetjük fel a hála erejét. Engedjük, hogy a hála borostyánfényű pillanatai beragyogják a napjainkat, és meglássuk a szépet a világban, és önmagunkban.