A Hála Borostyánkő Könnycseppjei

Valahol az önzés sötét erdejének mélyén, ahol a kapzsiság árnyai tornyosulnak, egy apró tisztás rejtőzik. Ezen a tisztáson egyetlen fa áll, ágain borostyánkőből formálódott könnycseppekkel. Ezek a Hála könnycseppjei. Sokáig nem értettem, miért ilyen nehéz idetalálni. Hiszen a hála érzése egyszerű, nem? De az önzés ködében elvesztem, folyton csak azt kerestem, mi az, ami jár nekem. Panaszkodtam a hiányra, ahelyett hogy a meglévőre fókuszáltam volna. Ma elindultam, nem konkrét célokkal, csak a szív hangját követve. Kicsit letértem a megszokott ösvényről, és megláttam egy idős asszonyt, aki nehéz kosarakkal botorkált az úton. Segítettem neki hazavinni a terhét. Amikor megláttam a mosolyát, ahogyan a gyermekeinek örült, valami megmozdult bennem. A Hála fa egyszerre fényesebben ragyogott a belsőmben. Az aznapi naplemente már sokkal szebb volt, a vacsora sokkal ízletesebb. Tudom, hogy holnap újra elindulok ebbe az erdőbe, hogy minél több borostyánkő könnycseppet gyűjtsek, és örömmel osszam meg másokkal is. Mert a hála az, ami igazán gazdaggá tesz.