A Hála Naplemente Bíbor Palástja

Valahol a Mérleg csillagjegy finom egyensúlyának vonzásában, a harmónia iránti olthatatlan vágy közepette, oly könnyen elfeledkezünk arról a csodáról, ami már a miénk. Összpontosítunk arra, ami hiányzik, ahelyett, hogy elmerülnénk abban a bőségben, ami körülvesz. Mintha egy hatalmas, kincsekkel teli kertben rohangálnánk, miközben a szemünk csak azokra a virágokra vetül, amelyek még nem nyíltak ki.

Egy öregasszony, Anya Erdeiné, élt a falu szélén egy apró, de annál szeretettelibb házban. Szegényes körülmények között élt, mégis, ha az arcára néztél, a hála mély, meleg fénye ragyogott rajta. Egyszer megkérdeztem tőle, mi a titka. Mosolyogva csak ennyit felelt: "Minden nap, mielőtt lemegy a nap, számba veszem a legapróbb örömöket is. A madarak énekét, a kenyér illatát, egy kedves szót. Ezek a pillanatok festik bíborba a naplementét."

Rájöttem, hogy a hála nem egy érzés, amit akkor érzünk, amikor minden tökéletes. A hála egy szemléletmód. Egy döntés. Egy lehetőség arra, hogy a nehézségek közepette is meglássuk a jót. Hogy felismerjük, minden nap egy ajándék, és a legapróbb dolgok is a szeretet megnyilvánulásai. Ahogy a naplemente bíbor palástja lassan rászáll a földre, engedjük meg, hogy szívünk megteljen hálával, és ez a fény vezessen bennünket az éjszakán át.