A Hálán Felépült Templom Rejtett Ablaka

Gyakran rohanunk az életben, szemeink a távoli célokra szegeződnek, a még el nem ért, a még be nem teljesült álmokra. Elfelejtjük észrevenni a lábunk előtt heverő kincseket, a mindennapi csodákat, amelyek észrevétlenül, mégis szüntelenül ott vannak körülöttünk. Mintha egy hatalmas templomot építenénk, melynek falait vágyaink és törekvéseink emelik, de elfelejtjük megnyitni a hálán felépült ablakait. Az ablakokat, melyek rávilágítanának arra, ami már *van*, ami már megadatott. Nem csupán a nagy dolgokra gondolok – egy új állásra, egy szerelemre, egy gyógyulásra –, hanem a parányi, mégis lélekemelő pillanatokra. A reggeli kávé illatára, egy napsütötte délelőtt melegére, egy kedves szó visszhangjára, egy ismeretlen mosolyára az utcán. Aztán ott van az, ami *már* régóta a miénk: a lélegzetvétel ajándéka, a szívünk dobogása, a végtelen égbolt látványa. Olykor a Kozmosz finom suttogása is emlékeztet minket erre, talán egy elhaladó üstökös fényével, vagy egy régóta várt bolygóegyüttállással, ami rávilágít a múlandóságunkban rejlő szépségre. Amikor képesek vagyunk megállni egy pillanatra, és tényleg *érezni* a hálát ezekért a láthatatlan ajándékokért, mintha egy titkos ablak nyílna meg bennünk. Ezen az ablakon át beláthatunk lelkünk legmélyebb zugába, ahol a béke és a teljesség örök forrása rejtőzik. Ne feledjük, a gazdagság nem a birtokolt dolgokban rejlik, hanem abban, mennyire vagyunk képesek értékelni azt, ami már a miénk. A hálás szív a legszebb imádkozás, és a hálán felépült templom ablakai mindig nyitva állnak a fény előtt.