A Hálátlanság Szirmának Rejtett Tövise

Üdvözöllek, Kedves Lélek! Gyakran bolyongunk az élet útvesztőiben, kutatva a boldogságot, a békét, a kiteljesedést. Keresünk és keresünk, miközben olykor észre sem vesszük, hogy a legnagyobb kincs már a kezünkben van. Előfordult már, hogy ébredéskor egy szürke felhő telepedett a szívedre, annak ellenére, hogy az ég tiszta volt? Vagy elkapott a pillanatnyi elégedetlenség örvénye, amikor minden alapja meglett volna a hálának? Ez a hálátlanság csendes árnyéka, mely észrevétlenül képes elhomályosítani a legfényesebb napot is. Képzelj el egy virágot, mely minden reggel kinyitja szirmait, hogy befogadja a napfényt. Ez a virág maga a hála. Ha azonban elfeledkezünk róla, és csak a szél hidegét, a por lepelét érezzük, a virág szirmai lassan összezárulnak, elrejtve a szépséget. A hálátlanság nem más, mint a Lélek rövidlátása. Nem látja a láthatatlan ajándékokat, a mindennapi csodákat, a csendes áldásokat. Emlékszem egy időszakra, amikor a Mars energiája erőteljesen hatott rám, és a tettvágy olyannyira elborított, hogy szinte csak a cél lebegett a szemem előtt. Akkoriban a hála gyakorlása szinte luxusnak tűnt, felesleges időpocsékolásnak. Csak utólag értettem meg, hogy éppen ez a rohanás, ez a kizárólagos előretekintés vette el tőlem a pillanat szépségét, az apró örömök megtapasztalásának lehetőségét. A hálátlanság szirmának rejtett tövise éppen az, hogy elzárja a szívünket a befogadástól, a bőségtől, attól a mély elégedettségtől, ami nem a külső körülményektől függ, hanem a belső hozzáállásunktól. A valóság az, hogy a hálátlanság valójában egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy felébredjünk, hogy lelassítsunk, hogy újrafogalmaz