A Hallgatás Szent Terében Rejlő Üzenet

Léleknaplómban ma a hallgatásról elmélkedem, nem arról a kényszerű csendről, mely a külső zajok hiányából fakad, hanem arról a mély, belső hallgatásról, melyben a Lélek hangja tisztán visszhangzik. Gyakran keressük a válaszokat a külvilágban, a szavakat, a tanácsokat, a hangos iránymutatásokat. Pedig a legmélyebb igazságok nem kiáltanak, nem harsognak, hanem suttognak, vagy még azt sem. Csak vannak, mint a hegyek időtlen nyugalma, mint az éjszakai égbolt néma fénye.

Ez a belső hallgatás, ez a szent tér, ahol a külvilág zaja elhal, és csak az intuíció tiszta rezgése marad. Olykor nehéz ide eljutni, hiszen korunk embere retteg a csendtől, a némaságtól, mely szembesítheti önmagával, elfojtott érzéseivel, el nem mondott gondolataival. Pedig épp ebben a térben bontakozhat ki a legtisztább önismeret.

Emlékszem egy hajnalra, mikor a természet még álmodott. Ültem a kertben, a harmatgyöngyökkel borított fűben, és egyszerűen csak voltam. Nem gondolkodtam, nem terveztem, nem elemeztem. Csupán lélegeztem, és figyeltem a csendet, mely nem volt üres, hanem tele volt élettel. Éreztem a föld dobbanását, a fák mély lélegzetét, a levegőben lévő energiák vibrálását. Abban a pillanatban, a hallgatás mélyén, egy régóta keresett válasz született meg bennem, egy tiszta felismerés, mely a logikai gondolkodás számára elérhetetlen maradt.

Ez a csend nem a passzivitás, hanem a befogadás aktív állapota. Olyan, mint a föld, mely magába szívja az esőt, hogy életet adjon. Ahhoz, hogy hallhassuk a Lélek üzenetét, meg kell tanulnunk elcsendesíteni az elmét, lecsendesíteni a folyamatosan pörgő gondolatokat, és megnyitni magunkat a belső bölcsesség áramlása előtt. A Szaturnusz tan