A Hallgató Szívek Rejtett Ajtaja

Sokszor hisszük, hogy a legmélyebb titkainkat, a legsúlyosabb terheinket csak mi magunk cipeljük. Aztán jön egy pillanat, egy szempillantás, egy elkapott mosoly, vagy éppen egy hirtelen eleredő esőcsepp a borús égen, és rájövünk, hogy a hallgató szívek, melyek mellett elhaladunk, talán még nagyobb csendet őriznek, mint mi magunk. Mintha mindannyian egy láthatatlan, hangszigetelt üvegfal mögött élnénk, és csak a szemek, a kézmozdulatok, a halk sóhajok szűrődnének át rajtuk.

Ez a csend nem feltétlenül a fájdalom vagy a félelem csendje, sokkal inkább a soha ki nem mondott reményeké, az el nem indított beszélgetéseké, a félénk vágyaké. Azt hisszük, egyedül vagyunk a bizonytalanságainkkal, a rejtett szépségeinkkel, a mélyben rejlő potenciálunkkal, pedig a másik ember tekintetében gyakran tükröződnek vissza a saját, el nem ismert értékeink. Mintha a Hold fénye, melyet mi csak egy hideg égitestnek látunk, a másik ember számára meleg, hívogató fénnyel ragyogna.

Amikor legközelebb találkozol valakivel, akinek a szemében a csend táncol, ne siess ítélni. Gondolj arra, hogy a lélek mélyén talán ott rejtőzik egy ajtó, egy kapu, mely csak a legtisztább szándékú tapintásra nyílik meg. Nem kell megfejteni, nem kell erőszakkal betörni. Elég csak meghallani a csendet, és érezni, hogy a hallgató szívekben is lüktet az élet, a remény és a soha el nem múló szeretet. Talán az asztrológia is arra tanít minket, hogy minden csillagjegyben, minden bolygóállásban ott rejlik a maga csendes ereje, mely csak a megfelelő pillanatban mutatja meg magát. A mélyben, a csend mögött mindig van valami, ami várja, hogy felfedezzék.