A Harag Jáspis Szilánkjai

A harag… olyan, mint a jáspis, ha összetörik. Éles, vörös szilánkok százai hasítják át a lelkünket, sebeket ejtve, melyek nehezen gyógyulnak. Egyik nap, a kertben dolgoztam, épphogy a Nap a Mérleg jegyébe lépett. A rózsák gyönyörűek voltak, de a szomszéd fája árnyékot vetett rájuk. Évek óta kértem már, hogy vágja le az ágakat, de sosem tett eleget. Akkor, abban a pillanatban, valami eltört bennem. A harag lángja felcsapott, elöntött. Kiabálni akartam, vádat emelni, igazságot követelni. De mély lélegzetet vettem, és elképzeltem a jáspis szilánkokat a lelkemben. Minden egyes mérges gondolat egy újabb, még élesebb darabot teremtett. Rájöttem, hogy a harag nem old meg semmit, csak még több fájdalmat okoz. Ehelyett a megbocsátás útját választottam. Nem a szomszéd felé, hanem magam felé. Megbocsátottam magamnak, hogy engedtem a haragnak eluralkodni rajtam. És lassan, a jáspis szilánkok elhalványultak, a sebek gyógyulni kezdtek. A rózsák még mindig árnyékban voltak, de a lelkem már fényben fürdött. Megértettem, hogy a harag csak egy jelzés, egy figyelmeztetés, hogy valami nincs rendben bennünk. És a gyógyulás kulcsa nem a bosszúban, hanem a megbocsátásban rejlik.