A Harag Jáspis Vörös Örvénye

A harag néha váratlanul tör fel, mint egy vulkán a mélyből. Nem egy gonosz erő, ahogy sokan gondolják, hanem egy jelzés. Egy vörös jáspis kristály, mely a testünkben lévő elnyomott igazságot őrzi. Egy sötét szoba, ahol a sérelmeink visszhangzanak. Ma egy ilyen vörös örvény közepén találtam magam. Egy barátom szavai, melyek mélyen érintettek, lángra lobbantották bennem a düh tüzét. Nem a barátom volt a probléma. Ő csak a gyufa volt, mely meggyújtotta a régóta száradó gyújtóst. A haragom a saját magam iránt érzett csalódottságom maszkja volt. Mert újra eljátszottam ugyanazt a szerepet, engedtem, hogy kihasználjanak. Ahelyett, hogy elfojtanám ezt a lángot, hagytam, hogy égjen. Figyeltem, ahogy a vörös fény megvilágítja a szívkamráim sötét zugait. És megláttam. Megláttam, hogy a harag nem az ellenségem. Ő a tanítómesterem, aki arra emlékeztet, hogy igenis vannak határaim. Hogy a szeretet önmagammal kezdődik. Hogy a következő alkalommal, amikor valaki átlépi ezt a határt, nem elnyelni fogom a fájdalmat, hanem felemelem a hangom. Nem a harag hangját, hanem az önbecsülés hangját. Mert a jáspis nem csak a harag, hanem az erő köve is. És most, hogy megértettem az üzenetét, a vörös örvény kezd lecsendesedni, átadva a helyét a béke mélyebb, bölcsebb árnyalatának.