A Harag Karneol Viharfelhői

A harag. Milyen könnyen lobban fel bennünk, mint száraz avar a nyári napon. És milyen nehéz megfékezni, mikor már tombol, mint egy pusztító vihar. Ma reggel a karneol köveimet néztem, ahogy a napfény áthatol rajtuk, vörös és narancs árnyalatokat festve a szobám falára. Eszembe jutott, hogy a harag is ilyen: tüzet visz, de ha bölcsen használjuk, átalakíthatja a sötétséget.

Évekkel ezelőtt, mikor még kevésbé értettem a bennem lakozó démonokat, a haragom kontrollálhatatlan volt. Egy apró szikra elég volt, hogy lángba boruljak, elégetve magam körül mindent és mindenkit. Azt hittem, az erőm jele, a védekezésem eszköze. Aztán rájöttem, hogy valójában egy ketrec, amiben magamat zárom.

Egy régi indián tanmese jut eszembe: A bölcs öregember a tanítványának meséli, hogy mindenkiben két farkas lakozik. Az egyik jó, tele szeretettel, kedvességgel és együttérzéssel. A másik gonosz, tele haraggal, irigységgel és gyűlölettel. A tanítvány megkérdezi: "Melyik farkas győz?" Az öregember így felel: "Az, amelyet táplálod."

A harag nem feltétlenül rossz. Érezni kell, el kell ismerni, de nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk. A karneol emlékeztet, hogy a harag energiáját átalakíthatom, a tüzét a változás kovácsolására használhatom. Ahelyett, hogy lerombolnék vele, építhetek. Ahelyett, hogy elpusztítanék, védelmezhetek. Ehhez azonban önismeretre, türelemre és egy mély lélegzetre van szükség, mielőtt a viharfelhők teljesen elborítják a lelket. A harag, mint egy gyötrő fájdalom, jelezheti, hogy valami nincs rendben, valamit el kell engednünk, vagy meg kell változtatnunk az életünkben. Ne fojtsuk el, de ne is engedjük szabadjára vakon. Figyeljünk rá, és bölcsen használjuk