A Harag Rézvörös Lángnyelve

A harag, ez a rézvörös lángnyelv, sokszor váratlanul csap fel bennünk. Éget, perzsel, és néha elvakít. Emlékszem, egy alkalommal, mikor a türelmem cérnája már a végsőkig megfeszült, egy ártatlan szóváltásból hirtelen tüzet okádó vulkán lett bennem. Minden igazságtalanság, minden elfojtott sérelem a felszínre tört. A szavak, mint izzó lávadarabok, sebeztek és romboltak.

Később, lecsillapodva, szembenéztem a pusztítással. Ráébredtem, hogy a harag nem ellenség, hanem egy jelzőlámpa. Jelzi, hogy valami belül gyökeresen megváltozott, valami fáj, valami gyógyulásra vár. A harag mögött gyakran a félelem rejtőzik, a sebezhetőség, a kontroll elvesztésének érzése. Ha elég bátrak vagyunk, hogy belenézzünk a lángokba, megláthatjuk a valódi okot. Megérthetjük, mitől fél a szívünk, miért érzi magát fenyegetve.

Ne fojtsuk el a haragot, mert akkor belül fog emészteni. De ne is engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk, mert akkor lángba borít mindent, ami értékes. Tanuljuk meg uralni a tüzet, hogy a fény forrása lehessen, ne a pusztításé. Fordítsuk energiáját önismeretre és gyógyulásra. A harag, ha bölcsen kezeljük, a változás katalizátora lehet. A rézvörös lángnyelv megtisztíthatja a lelkünk mélyén rejlő régi sebeket, és helyet csinálhat a béke aranyló sugarainak.