A Harag Vasrozsdás Kapui

A harag. Oly sokszor démonizált, elfojtott, pedig néha épp a vasrozsdás kapuk mögött rejtőzik az igazság szikrája. Nem a vak düh tombolásáról beszélek, hanem arról a mélyen fortyogó, csendes haragról, ami akkor ébred, amikor a lelkünk legbelsőbb értékei sérülnek. Amikor igazságtalanság ér, amikor elárulnak, amikor elnyomnak.

Sokáig szégyelltem. Azt hittem, a spirituális úton járónak mosolyognia kell, még akkor is, ha belül ordít. Aztán egy napon, a meditáció során, a harag egy sötét vörös foltként jelent meg a szívcsakrám előtt. Megvizsgáltam. Nem elnyomtam, hanem beengedtem. És akkor megértettem. Nem a harag a probléma, hanem az, amit teszünk vele.

A harag lehet energia. A tűz, ami elégeti a hazugságokat, ami felszabadítja az elnyomott hangot, ami erőt ad a változáshoz. Persze, könnyű elveszni a lángokban, de ha bölcsen használjuk, kovácsolhatunk belőle fegyvert az igazságtalanság ellen, pajzsot a gyengék védelmére. Mint a skorpió, aki ösztönösen védi magát, mi is néha kénytelenek vagyunk használni a "mérgünket", hogy megvédjük a határainkat. Persze, mértékkel, és mindig azzal a szándékkal, hogy építsünk, ne romboljunk. Mert a harag, ha jól irányítjuk, nem a sötétség, hanem az igazság fáklyája lehet.