A Hiány Ametiszt Lila Virága

Éreztem, ahogy egy lila virág nyílik a mellkasomban, ott, ahol a hiány tátong. Nem a hiány, ami fájdalommal szúr, hanem az, ami halkan zsong, mint egy távoli harangszó. Azt hittem, ez a virág a gyász szirmait bontogatja, a valami utáni sóvárgás jelképeként. De aztán, egy csendes hajnalon, ahogy a nap sugarai megérintették a lelkemet, ráébredtem, hogy ez a virág a lehetőség kertjében gyökerezik.

A hiány nem üresség, hanem űr. És az űr maga a potenciál. Mint a festő vászna, ami üresen várja az ecsetvonásokat. Mint a kert, ami télen pihen, hogy tavasszal új erőre kapjon. A hiány nem a veszteség emléke, hanem a teremtés ígérete.

A lila virág nem gyászol, hanem vár. Várja az új inspirációt, a mélyebb kapcsolatokat, az eddig ki nem próbált utakat. Várja a teljességet, amit nem kívülről kell megszerezni, hanem belülről kell megteremteni. A hiány nem egy fal, hanem egy kapu. Egy kapu a bennünk rejlő végtelen lehetőségek felé. Engedjük, hogy a lila virág virágozzon, tápláljuk a reménnyel és a szeretettel, és meglássuk, a hiány maga a teljesség magja.