A Hiány Aventurin Szilánkjai

A hiány. Érezzük, amikor egy kedves arc elhagy, amikor egy álom köddé válik, amikor a szív egy darabja mintha máshová tartozna. A hiány nem feltétlenül rossz. Képzeljük el az aventurin szilánkjait, a zöld kő apró darabjait, melyek egykor egy nagyobb egészet alkottak. Most különállóak, mégis mindegyikük magában hordozza a teljes kő energiáját, annak rezgését. A hiány is ilyen. Emlékeztet arra, ami volt, arra, ami lehetett volna, és arra, ami még lehet.

Talán a hiány az univerzum módja arra, hogy helyet teremtsen valami újnak. Talán egy elengedett kapcsolat, egy elveszített lehetőség csak a talajt készíti elő valami szebb, valami mélyebb érkezéséhez. Ne gyászoljuk hát a hiányt, hanem tekintsünk rá, mint egy üres vázára, melyet hamarosan megtölthetünk az élet új virágaival. A szívünkben keletkezett űr nem azért van, hogy örökké üres maradjon, hanem azért, hogy befogadja a következő fejezetet. A hiány tanít türelemre, elfogadásra, és arra, hogy meglássuk a szépséget a töredékekben is. Mert a szilánkok is gyönyörűek, a hiány is lehet teljes.