A Hiány Fakó Holdudvara

A hiány... Olyan, mint a fakó holdudvar a sötét éjszakán. Körülveszi a lélek teljességének érzését, de sosem engedi, hogy igazán ragyogjon. Nem a tárgyak, nem a személyek hiánya ez, hanem a belső kapcsolódás elvesztése önmagunkkal. Emlékszem, egy régi ösvényen jártam, ahol minden lépés a bizonytalanság ködén át vezetett. Azt hittem, valaki mástól várom a beteljesülést, valaki mástól remélem a szeretetet, a figyelmet, a jóváhagyást. És minél jobban kapaszkodtam ebbe a hamis illúzióba, annál mélyebbre süllyedtem a hiány tengerében. Egy nap, a csend szívében, egy apró madár éneke tört meg a fájdalom burkát. Megértettem, hogy a hiány nem egy üresség, amit valakinek be kell töltenie. Hanem egy hívás, egy gyengéd emlékeztető, hogy fordítsam arcomat a belső Nap felé. Hogy a szeretet forrása bennem fakad, és a teljesség ígérete ott rejtőzik a saját szívemben. Azóta, amikor a hiány fakó holdudvara felbukkan, emlékezem a madár énekére, és tudom, hogy a fény mindig ott van, csak épp elfelejtettem ránézni.