A Hiány Fehér Holdudvara

A hiány. Nem a pusztaság sivár kongása, hanem valami annál finomabb, szinte éteri. Egy fehér holdudvar a lélek egén, mely a teljesség ígéretét hordozza magában, anélkül, hogy valaha is beteljesedne. Évekig kergettem a hiány forrását, azt gondolva, egyetlen személy, egyetlen dolog hiányzik az életemből ahhoz, hogy végre teljesnek érezzem magam. Kutattam a múltban, a jelenben, sőt, még a lehetséges jövőkben is, de a hiány makacsul velem maradt.

Aztán egy nap, egy csendes őszi estén, ahogy a tűz pattogott a kandallóban, hirtelen megértettem. A hiány nem valami, amit be kell tölteni, hanem valami, ami által látni kezdek. A fehér holdudvar nem sötétséget hoz, hanem rávilágít mindarra, ami már megvan, mindarra, ami értékes. A hiány nem ellenség, hanem tanító. Megtanít arra, hogy becsüljem a jelen pillanatot, hogy hálás legyek mindazért, amit kaptam, és hogy bízzak abban, hogy a hiány maga is része a teljességnek. Mert talán épp az a hiány tesz engem azzá, aki vagyok. A vágy, a törekvés, a soha be nem teljesülő álom, mely szüntelenül hajt előre, a magasabb rendű felé. A hiány a lélek fehér vászna, melyre a tapasztalatok ecsetvonásai örök remekművet festenek.