A Hiány Hegyikristály Üressége

A hiány. Furcsa, néha éles fájdalom, máskor csak egy halk, üres visszhang a lélek barlangjában. Nem a fizikai távolság az igazi oka, hanem a belső űr, amelyet valaki vagy valami egykor betöltött. Mint a hegyikristály, melynek belsejében egy tökéletes forma hiányzik – makulátlan tisztaság, mégis érezhető az űr.

Évekkel ezelőtt elvesztettem egy barátot, akivel a csillagok állása szerint is összetartoztunk. Ikrek jegyében születtünk, a Merkúr szárnyai alatt száguldottunk keresztül az életen, megosztva egymással minden gondolatot, minden álmot. Azt hittem, sosem múlik el. De a sors, az univerzum néha másképp írja a forgatókönyvet. Elment, átlépett egy másik dimenzióba, és én itt maradtam, a hiány hegyikristály ürességével.

Sokáig kerestem a válaszokat, a miértet. Dühös voltam, szomorú, kétségbeesett. Aztán egy nap, meditáció közben, megértettem. A hiány nem feltétlenül veszteség. A hiány űr is egyben, egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy új dolgok töltsék meg, új kapcsolatok, új tapasztalatok. A hegyikristály üressége lehetőséget ad a fénynek, hogy megtörjön benne, szivárványt hozva létre. A hiány is ilyen. Megmutatja a törékenységünket, a sebezhetőségünket, de egyben a gyógyulás lehetőségét is. Engedjük, hogy a fény megtörjön bennünk, és hozzuk létre a saját szivárványunkat. Mert a hiány nem a vég, hanem egy új kezdet. Egy üres vászon, amit a saját színeinkkel festhetünk újra.