A Hiány Lila Akácvirágai

A hiány. Furcsa virág, mely akkor nyílik legszebben, mikor a kert legelhagyatottabb. Évekig takartam, fojtottam, mintha valami szégyellnivaló seb lenne. Pedig a hiány nem seb, hanem egy űr – egy űr, mely arra vár, hogy betöltsék, nem feltétlenül ugyanazzal, ami eltűnt, hanem valami újjal, valami más minőséggel. Egy elveszett barátság helyén kinőhet egy új szenvedély, egy be nem teljesült szerelem helyén kivirágzik a művészet.

Észrevettem, hogy a hiány mindig valami szokatlan, mély lila színben pompázik. Mint az akácvirágok, melyek májusban elborítják a várost, illatukkal emlékeztetve arra, ami elmúlt, de egyben hirdetve az élet új lehetőségeit. Valahányszor megérzem ezt az illatot, nem a fájdalomra gondolok, hanem arra, hogy az űrben, amit egykor a hiány teremtett, valami gyönyörűséges virágzik. Elfogadom a hiányt, mint egy szívből jövő meghívót, hogy változzak, növekedjek, és valami egészen új szépséget találjak magamban és a világban. A lila akácvirágok emlékeztetnek arra, hogy az élet mindig tartogat meglepetéseket, még a legváratlanabb helyeken is.