A Hiány Lila Akácvirágai

A hiány. Oly sokszor kísér el minket, mint árnyék a napos oldalon. Nem az üresség, hanem valami sokkal komplexebb. Egyfajta melankolikus szépség, mint a lila akácvirágok illata egy távoli emlék kertjében. Érezzük a létezését, de sosem tudjuk igazán megragadni. Mint mikor egy régi barát arcát próbáljuk felidézni, de csak a mosolya marad meg, az arcvonások elmosódnak.

A hiány nem mindig rossz. Néha emlékeztet arra, hogy valami fontos volt az életünkben, valaki, aki nyomot hagyott a szívünkben. A hiány lehet a vágyódás kertje, ahol a szeretet rózsái nyílnak, még ha szirmuk néha le is hullik. Ne féljünk tőle. Engedjük, hogy átjárjon minket, mint a szellő a gabonaföldet. Vizsgáljuk meg, mi az, amit igazán hiányolunk. Mert a hiány tükröt tart elénk, megmutatja, kik vagyunk, kik szeretnénk lenni. A hiány taníthatja meg, hogy megbecsüljük a jelent, hogy ne vegyük természetesnek azt, ami van. Ne temessük el, hanem ültessünk a helyére szeretetet, reményt és új élményeket. Így a hiány lila akácvirágai egyszer majd a teljesség kertjében virágoznak.