A Hiány Topáz Napfonata

A hiány. Sokszor érezzük, egy lyuk a mellkasunkban, egy árnyék, ami elkísér bennünket. Nem feltétlenül valaki hiánya ez, hanem valami, ami bennünk kéne legyen, egy darabka önmagunk, amit elveszettnek hiszünk. Talán az a naiv gyermeki ártatlanság, ami a világra rácsodálkozott, talán az a feltétel nélküli szeretet, amit másoknak annyira könnyen megadtunk, magunknak sosem. A hiány néha olyan, mint egy régi dal, ami felidéz egy letűnt kort, egy álmot, ami sosem valósult meg. De mi lenne, ha a hiány nem egy üresség lenne, hanem egy lehetőség? Egy tér, amit megtölthetünk valami újjal, valami értékesebbel? Képzeld el a napot, ahogy lassan lemegy a horizonton, és a fényei aranyosan festik meg az eget. A nap hiányzik már, de a helyét átveszi a csillagok ezüstös ragyogása. Ugyanígy, a hiányunk is utat nyithat a belső csillagaink felfedezéséhez. Merüljünk el a hiány topáz színű melegében, és találjuk meg benne a saját napfonatunkat, a belső erőt, ami mindig is ott szunnyadt bennünk. Ez az erő képes átalakítani a hiányt teljességgé.