A Hiány Turmalin Sötétje

A hiány. Egy néma vendég, mely váratlanul telepszik le szívünk legmélyén, és ott ver gyökeret. Nem feltétlenül egy személy hiánya ez, bár gyakran abban ölt testet. Lehet ez egy elvesztett álom, egy beteljesületlen vágy, egy elszalasztott lehetőség árnya, ami befeketíti a napjainkat. Érzése olyan, mint amikor a turmalin, ez a sokszínű drágakő, hirtelen elveszíti a fényét, és csak a sötét marad.

Évekkel ezelőtt egy idős asszonytól hallottam egy történetet, akinek a férje fiatalon hunyt el. Megkérdeztem, hogyan tudta feldolgozni a hiányt, ami nyilvánvalóan élete végéig elkísérte. Azt felelte: "Édes gyermekem, a hiány nem múlik el. Megváltozik. Eleinte éles fájdalom, aztán tompa lüktetés, végül pedig… egyfajta űr. De ebben az űrben, hidd el, ott a lehetőség. A lehetőség arra, hogy megtöltsd valamivel, ami új fényt hoz az életedbe."

Ő maga az elhunyt férje helyett a kertjének szentelte magát. Virágokat ültetett, gondozta a fákat, és minden egyes növényben érezte a férje szeretetét. A hiány turmalin sötétje nem tűnt el, de a virágok színei lassan átszivárogtak rajta, enyhítve a borongást.

Tanuljuk meg elfogadni a hiányt, mint az élet egyik legfontosabb leckéjét. Ne próbáljuk meg elfojtani vagy eltakarni, hanem engedjük, hogy átjárjon bennünket. Mert a sötétségben is ott a lehetőség, hogy új csillagokat fedezzünk fel a saját belső égboltunkon. A hiány nem a vég, hanem egy új kezdet lehetősége. A turmalin sötétje is hordozhat magában rejtett szépséget, ha elég mélyre nézünk. Talán épp ez a mélység az, amire szükségünk van, hogy igazán megértsük önmagunkat.