A Híd Láthatatlan Pillérjei

Minden lélek úton van. Néha széles, napsütötte mezőkön át, máskor meredek sziklák peremén egyensúlyozva. De mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor egy szakadék szélén állunk, ahová a tekintetünk sem ér el, és a szívünk összeszorul a bizonytalanságtól. Ekkor érezzük azt, hogy nincs tovább, hogy a múltunk már mögöttünk van, a jövő pedig még felfoghatatlan távolságba vész. Ez a pillanat a *változás* előszobája, az elengedés és az újrakezdés küszöbe.

De vajon hogyan hidaljuk át ezt a szakadékot? Hogyan lépünk át a félelem sötét völgyén, a megszokás kényelmének csábításán, a "mi lett volna, ha" gyötrő kérdésein? A válasz nem egy kívülről érkező segítségben rejlik, hanem bennünk. A híd, amely a múltból a jövőbe vezet, már ott van, csak a pilléreit kell felfedeznünk. Ezek a pillérek nem kőből vagy acélból vannak. Az első pillér a *hit*, a rendíthetetlen bizalom abban, hogy a kozmosz hordozó ereje végigvezet minket, még akkor is, ha mi magunk nem látjuk az utat. A második a *szeretet*, az önmagunk és mások iránti feltétel nélküli elfogadás, mely puhává teszi a lépteinket és gyógyítja a sebeket. A harmadik pillér a *hála*, minden egyes megtett lépésért, minden tanulságért, még a fájdalmasakért is, melyek formáltak bennünket.

Amikor úgy érezzük, a föld kicsúszik a lábunk alól, és a szakadék tátong előttünk, hunyjuk be a szemünket. Érezzük meg e három láthatatlan pillér erejét a szívünkben. Nem kell látnunk a hidat ahhoz, hogy tudjuk, ott van. Elég, ha hiszünk benne, szeretjük magunkat, és hálásak vagyunk azért, amink van, és ami ránk vár. Ez a belső híd visz át minket minden bizonytalanságon, és segít megérkezni oda, ahol a lelk