A Hiúság Opál Szivárványai

Ma a hiúság tarka, opálos szivárványát vizsgáljuk. Nem a külső megjelenésre vonatkozó, felszínes hiúságot, hanem azt a mélyebb, rejtettebb formáját, amely a szívünk mélyén lakozik. Amikor a szellemünk fényét akarjuk fitogtatni, amikor a bölcsességünket mások fölé helyezzük, amikor az igazunkat mindenáron bizonyítani akarjuk.

Egy régi legenda szerint az Opál, az istenek könnyéből született. Minden szín megtalálható benne, a tűz vöröse, a víz kékje, a föld zöldje. Ez a sokszínűség azonban becsapós lehet. Ha nem vigyázunk, az Opál elvakíthat, és elfelejthetjük a valódi értékeket, a valódi fényforrást, ami bennünk rejlik.

Emlékszem egy idős asztrológusra, akit mindenki tisztelt a tudásáért. De ahogy telt az idő, egyre gyakrabban hallottam őt dicsekedni a sikereivel, kritizálni másokat, akik nem értettek egyet vele. A bölcsessége elhalványult, a tudása súlyos teherré vált számára. Az Opál szivárványa elvakította, és elvesztette a kapcsolatot a valódi forrással, a szerény alázattal, amely egykor jellemezte.

A hiúság, mint egy tükör, mutatja a fényünket, de torzítva. Fontos, hogy lássuk a szépet, a jót magunkban, de sose feledjük, hogy a valódi szépség belülről fakad, az alázatból, a szeretetből, a mások iránti együttérzésből. Ne engedjük, hogy az Opál elvakítson, hanem törekedjünk arra, hogy a szívünk tiszta gyémántként ragyogjon, valódi, hamisítatlan fényével. Mert a valódi fény nem a külsőségekből, hanem a lélek mélyéről ered. És ez a fény, soha nem fog elhalványulni.