A Holnap Súgó Fátyla

Mélyen lélegzem. A levegő hideg, szúrós, akárcsak az aggódó gondolatok, melyek időről időre felkavarják a lelkem nyugodt vizét. Ülök a verandán, a nap első sugarai még csak éppen simogatják az ébredő tájat, és én mégis a holnap fátylába burkolózom. A holnapba, ami még meg sem született, de már árnyékot vet a jelen pillanatra. Hányszor történik ez meg velünk? Hogy a jövő bizonytalan kontúrjai eltakarják azt a csodát, ami épp most bontakozik ki előttünk? A hold, a csillagok égi tánca, melyet annyiszor megcsodáltam, most mintha csak elhalványult volna az agyam sarkában lapuló, "mi lesz, ha" kérdések súlya alatt. Ez a folytonos előretekintés, a kontrollvágy, amivel a megfoghatatlant igyekszünk rögzíteni, a lélek egyik leggyöngédebb, de legfájóbb hibája.

Azt mondják, minden pillanat egy ajándék. De hogyan fogadhatjuk el, ha a tekintetünk már a következő ajándékcsomagot pásztázza, vagy ami még rosszabb, aggódva találgatja, mi lehet benne? A levegő illata, a madarak éneke – mindez csak háttérzajjá szelídül, miközben a belső monológ a lehetséges forgatókönyveket pörgeti. Az asztrológia is figyelmeztet minket a jövő illúziójára. A tranzitok jönnek és mennek, energiákat hoznak és visznek, de sosem határozzák meg véglegesen a sorsunkat. Csupán lehetőségeket kínálnak, melyekkel a jelenben élve, tudatosan tudunk bánni. A legszebb virág sem bontakozik ki azonnal, türelemre van szüksége, hogy a Nap felé fordulva, a maga ritmusában fejlődjön. Mi miért sietnénk ennyire? Miért rabolná el a holnap súgó fátyla a mai nap ragyogását?

Talán itt az ideje megállni, és mélyen belélegezni nemcsak a reggeli levegőt, hanem a jelen tiszta, érint