A Homályos Határok Szentsége

Léleknapló. Azt mondják, mindenki egy külön világ, egy önálló sziget az élet tengerén. De vajon mennyire igaz ez, és hol húzódnak valójában azok a határok, amelyeket oly gondosan igyekszünk felhúzni magunk köré? Néha, egy-egy mély beszélgetés, egy hosszas pillantás, egy megrendítő érintés alkalmával érezhetjük, ahogy ezek a gondosan felépített falak elvékonyodnak, áttetszővé válnak. Ilyenkor mintha összeolvadnánk a másikkal, egy pillanatra eltűnne a "te" és az "én", és csak egy tágabb, közös tér maradna. Ez a tér nem a birtoklásról szól, hanem a megnyílásról, a sebezhetőségről és egyfajta kozmikus egyetértésről. Mint amikor az éjszakai égbolton a Tejút folyama ölel körül minket, és hirtelen ráébredünk, hogy mi magunk is részei vagyunk ennek a végtelen áramlásnak, és a határaink csupán illúziók. Félünk ettől az elmosódástól, mert azt hisszük, elveszítjük önmagunkat. Pedig pont ellenkezőleg: ezekben a határtalan pillanatokban fedezzük fel valódi, tágabb lényünket, azt az aspektusunkat, amely minden élőlénnyel összeköt. Merjünk néha belépni ebbe a homályos, mégis szent térbe, ahol a különbségek feloldódnak, és csak a tiszta, feltétel nélküli jelenlét marad. Itt, a határok szélén, válik igazán érthetővé az egység fogalma.