A Homokóra Fordított Órája

Vajon hány alkalommal álltunk meg az életünk homokórája előtt, és döbbentünk rá, hogy az idő megállíthatatlanul pereg? Hányszor kívántuk, bárcsak visszafordíthatnánk, újraélhetnénk egy pillanatot, egy beszélgetést, egy érintést? A mai Léleknapló bejegyzésben a múló idő kíméletlen törvényével szembeszegülő vágyunkról írok, arról a mélységes emberi késztetésről, hogy újraírjuk a múltat, meg nem történtté tegyünk hibákat, el nem mondott szavakat suttogjunk a szélbe.

A lélek útja során sokszor találkozunk a "ha-val" és a "bárcsak-kal". A bűntudat, a sajnálkozás, a kihagyott lehetőségek árnyékai mind a múlt bilincsei. Kétségbeesetten próbáljuk megfordítani a homokórát, visszaengedni a már lepergett homokszemeket a felső kamrába, mintha ezzel megváltoztathatnánk a már megtörténtet. De a kozmikus rend törvénye megmásíthatatlan. A folyó nem folyik vissza a forrásához, a napsugarak nem térnek vissza a felhők mögül.

És mégis, hol rejlik a spiritualitás ebben az elfogadhatatlan veszteségben? A felismerésben, hogy a homokóra sosem fordul vissza, de a jövő még előttünk áll. Hogy minden egyes lepergett homokszem tapasztalatot, bölcsességet hordoz. Az elfogadásban, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a jelenünket igen. Az asztrológia is erre tanít bennünket: a sorsunk útján elkerülhetetlen karmikus leckékkel szembesülünk, de a reakciónk, a belőle levont tanulság és a jövőbeli döntéseink a mi kezünkben vannak.

Ahelyett, hogy a homokórát fordítanánk, fordítsuk inkább a tekintetünket előre. Fordítsuk a szívünket a megbocsátás felé – önmagunk és mások felé. Engedjük el a "mi lett volna, ha" illúzióját, és öleljük magunkhoz a "mi lehet még" lehetőségeit. A homok