A Hosszú Várakozás Érzékeny Kelyhe

Van úgy, hogy az ember élete egy hosszúra nyúlt várakozás. Nem a szokványos, izgatott feszültség, ami egy találkozó előtt vibrál, hanem egy mélyebb, szinte kozmikus türelem, mely a lélek legmélyebb zugában gyökerezik. Olyan, mintha egy láthatatlan folyó partján ülnénk, és tudnánk, hogy a túlparton vár ránk valami fontos, valami, ami a sorsunk szövetségében van elrendelve, mégis a folyó most apad, vagy épp olyan vadul árad, hogy átkelni rajta pillanatnyilag lehetetlen.

Ebben az állapotban a várakozás maga válik a tanítónkká. Nem az aktív cselekvés hívása szól hozzánk, hanem a befelé fordulás, a megfigyelés halk parancsa. Azt hisszük, elvesztegetett idő, egy hiábavaló időszak, pedig valójában a lélek szövőszéke dolgozik a háttérben. Az elengedhetetlen tapasztalatok finom szálai gyűlnek össze, a még hiányzó darabkák beépülnek a nagy egészbe. Lehet, hogy egy régóta vágyott változás, egy új szerelem, egy kreatív kibontakozás, vagy éppen egy belső béke elérése a tét. És éppen a várakozás alatt szűrődik le bennünk minden felesleges zaj, tisztul le a kép, élesedik a szándék.

Ez a várakozás nem tétlenség. Éppen ellenkezőleg. Ez a legaktívabb belső munka, amit végezhetünk. A türelem edzését jelenti, az elfogadást, hogy nem mi irányítunk mindent. Megtanít arra, hogy bízzunk az idő rendjében, a nagyobb tervben. Mint mikor egy magot ültetünk el, és nem rángatjuk ki a földből minden nap, hogy megnézzük, nő-e már. Tudjuk, hogy a megfelelő időben, a megfelelő körülmények között kibontakozik. Ez a bizalom az, ami átsegít a várakozás nehéz pillanatain. A Lélek tudja, mikor jön el az a pillanat, amikor a folyó vizének szintje pont megfelelő lesz az átkeléshez. Addig pedig gyűjtsük az erőt, tisztítsuk meg a k