A Hosszú Várakozás Lelki Portája

Vajon hány alkalommal álltunk már egy képzeletbeli kapu előtt, kulcsra várva, miközben a kulcs mindvégig a markunkban lapult? Ez a hosszú várakozás, ez a tehetetlennek tűnő tétlenség, nem más, mint a lélek egyik legfinomabb próbatétele. Nem a külvilágra szegeződő tekintet, hanem a befelé forduló figyelem az, ami képes feltárni azokat a zárakat, amikről azt hittük, elzárnak minket a továbblépéstől. Gyakran egy-egy nagyobb bolygóállás, például egy Jupiter-Szaturnusz konjunkció idején érezhetjük ezt a leginkább: a grandiózus tervek és a korlátok közötti feszültséget.

Évekig kerestem a "megfelelő" pillanatot, a "tökéletes" körülményeket, a "biztos" jeleket, hogy végre merjem felvállalni az utamat. Láthatatlan, ám mégis súlyos láncok tartottak vissza, miközben azt éreztem, a világ vár rám, de én nem érem el. Ez a belső késleltetés, az "majd holnap" mantrája nem külső akadály, hanem a belső bizonyosság hiánya. Azt hittem, az univerzum tartóztat, holott én magam voltam a saját börtönőröm. Ez a várakozás nem tétlenség, hanem egy mélyreható önismereti folyamat, amely során a lélek csiszolódik, tisztul és elhagyja a felesleges rétegeket. Amikor végre felismerjük, hogy a válaszok nem a külső eseményekben, hanem a belső elengedésben rejlenek, akkor nyílik meg a Lélek Portája, és a kulcs, amelyről azt hittük, elveszett, ragyogóan fénylik a kezünkben. A hosszú várakozás nem elvesztegetett idő, hanem a felkészülés csendes, elengedhetetlen szakasza, melynek végén a tudatosság új szintjére léphetünk.