A Jövő Kagylóhéjának Gyöngyházfénye

Néha úgy érzem, mintha a jövő egy hatalmas, ismeretlen tenger lenne, melynek partján állok. A lábamnál apró kagylók hevernek, mindegyikük egy-egy lehetőség, egy-egy elágazás, egy-egy meg nem élt pillanat ígéretét hordozza. De melyiket vegyem fel? Melyikben rejtőzik az igazi gyöngyház, az a fény, ami utat mutat a sötétségben?

Régen azt hittem, a tervezés a válasz. Pontosan lerajzolni minden lépést, minden eshetőséget, mintha egy térképpel a kezemben legyőzhetném a sorsot. De az élet, mint egy rakoncátlan tengeri szellő, könnyedén kifújja a homokba rajzolt terveimet.

Most már inkább a figyelemre törekszem. A belső csendre, ahol meghallhatom a kagylók suttogását. Nem a hangos kiáltásaikat, hanem a finom rezdüléseiket, azt a gyöngyházfényt, ami belülről ragyog. Mert a jövő nem egy legyőzendő ellenség, hanem egy titokzatos partner. Ha elég nyitott vagyok, ha elég bátorságom van a bizonytalanságban létezni, akkor talán megmutatja magát, lépésről lépésre. És talán, csak talán, a kezembe vehetem azt a kagylót, mely a szívemhez vezet.