A Jövő Kék Gyémánt Szilánkjai

Félelem. Nem az a bénító, sötét árny, ami a pincében lapul, hanem a jövőtől való finom remegés, a bizonytalanság hűvös érintése a bőrön. Sokáig harcoltam ellene, azt hittem, le kell győznöm, el kell űznöm, mint egy nem kívánt vendéget. Aztán egy idős kertész mesélt a gyökerekről. Azt mondta, a fák gyökerei nem csak tartják a földben a törzset, hanem érzékelik a talaj rezgéseit, a közelgő vihart, a rejtett vízfolyásokat. A gyökerek "félelme" az, ami ösztönzi a fát, hogy erősebb gyökereket eresszen, hogy felkészüljön a változásra.

Rájöttem, a jövőtől való félelem sem ellenség. Inkább egy finom, belülről jövő sugallat, egy hívás, hogy mélyebbre ássak, hogy megerősítsem a hitemet önmagamban, a képességeimben. Minden egyes "mi van, ha" kérdés mögött ott rejtőzik a lehetőség, hogy új stratégiákat dolgozzak ki, hogy rugalmasabbá váljak. Képzelem, ahogy ezek a "mi van, ha" kérdések kék gyémánt szilánkokként ragyognak az elmémben, mindegyik egy apró tükör, amely a jövő különböző lehetséges útjait vetíti elém. Nem kell elutasítanom ezeket a szilánkokat, elég ha szemügyre veszem őket, elforgatom a fényben, és kiválasztom azt az irányt, ami a szívemhez legközelebb áll. A félelem nem bénít meg, hanem emlékeztet: készülj fel, légy éber, bízz magadban. A jövő nem egy lezárt könyv, hanem egy üres vászon, amit én festhetek meg.