A Képzelet Obszidián Tükrei

Valahol a tudat mélyén, ott, ahol a nappal fénye nem ér el, az Obszidián Tükrök birodalma terül el. Ezek a tükrök nem a felszínt mutatják meg, hanem a bennünk rejlő végtelen lehetőségeket, a még meg nem született valóságokat. Mindannyiunkban ott rejtőznek, várva, hogy felfedezzük őket.

Egy nap, mikor lelkem mélypontjára értem, egy régi barátom mesélt erről a helyről. Elmondta, hogy a képzeletünkkel kell odautazni, azzal az erővel, ami képes a semmiből is világot teremteni. Eleinte szkeptikus voltam. Hogyan lehetne a képzelet egy menekülőút, mikor az eddig csak aggodalmat és félelmet szült bennem?

Mégis, kíváncsiságom erősebb volt. Leültem csendben, becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a gondolataim vezessenek. Először csak sötétséget láttam, majd lassan, a homályból kiemelkedett egy hatalmas, fekete tükör. Féltem megérinteni, de a barátom szavai visszhangzottak a fejemben: "Merj belenézni, és meglátod, mi lehetnél."

Megérintettem.

A tükör nem a megtört arcomat mutatta, hanem egy ragyogó lényt, aki tele van erővel és kreativitással. Láttam magam festeni, írni, táncolni, szeretni - olyan dolgokat, amikről addig azt hittem, sosem leszek képes megtenni. A tükörképek sora végtelen volt, mindegyik egy-egy lehetséges jövő, egy-egy meg nem valósult álom.

Ettől a pillanattól kezdve a képzelet számomra nem egy veszélyes, kontrollálatlan erő, hanem egy végtelen lehetőségtár lett. Az Obszidián Tükrök emlékeztetnek arra, hogy a valóságunkat mi magunk teremtjük, a gondolatainkkal, az álmainkkal, a reményeinkkel. És hogy minden, ami lehetünk, már most is bennünk van, csak fel kell ébresztenünk.