A Kételkedés Akvamarin Könnyei

Valahányszor a hit kényes virága kibontani készül szirmait bennem, a kételkedés jeges szele fúj rá. Akvamarin könnyek gördülnek le a lelkem arcán, mindegyikük egy-egy kérdőjel, egy-egy „vajon tényleg?” suttogás. Régen elnyomtam őket, mert gyengeségnek hittem, de most már tudom, hogy ezek a könnyek nem gyengítenek, hanem tisztítanak.

Egy régi legenda szerint az akvamarin a tenger istenének könnyeiből született, s ereje abban rejlik, hogy segít meglátni a mélységeket, az áramlatokat, a rejtett igazságokat. Így van ez a kételkedéssel is. Nem az a dolgunk, hogy elfojtsuk, hanem, hogy megértsük. Mi rejlik a felszín alatt? Milyen félelem, milyen régi seb rezdül meg, amikor a hit próbál gyökeret ereszteni?

A kételkedés nem feltétlenül a bizalom hiánya. Lehet, hogy a túlzott naivitás ellenszere. Egy emlékeztető, hogy ne felejtsük el a józan eszünket, miközben szívünk a csodák felé vágyódik. Engedjük meg magunknak a kérdéseket, a bizonytalanságot. Fogadjuk el, hogy nem tudhatunk mindent, s hogy a válaszok néha épp a kételkedés mélyén rejtőznek. Mert ha a kételkedés akvamarin könnyei mossák tisztára a lelkünket, végül a hit gyémántja is ragyogóbb lehet.