A Kételkedés Borostyán Labirintusa

A borostyán, ez a megkövesedett gyanta, magában hordozza a múlt fényét, egy letűnt kor emlékét. De néha, ahelyett, hogy a napfényben gyönyörködnénk benne, labirintust építünk belőle a szívünk körül. A Kételkedés labirintusát. Minden egyes kétség egy fal, minden félelem egy csapda. A falak sárgásan, baljósan világítanak, felerősítve a bennünk lakozó bizonytalanságot. Minél mélyebbre tévedünk, annál nehezebb a kiút.

Évekkel ezelőtt egy idős asszonnyal találkoztam egy elhagyatott tengerparton. Borostyán darabokat gyűjtött a homokból. Láttam, hogy a szeme mélyén szomorúság lakozik. Megkérdeztem, mit keres. Azt felelte: "A hitet keresem, gyermekem. Elveszett a Kételkedés tengerében."

Megértettem. Én is jártam már abban a labirintusban. Tudtam, hogy a kiút nem a borostyán falak lerombolása, hanem a fény megtalálása bennük. A kétség ugyanis nem feltétlenül ellenség. Ha bölcsen használjuk, iránytű lehet. Segíthet megvizsgálni a hitünket, megerősíteni az alapjainkat. A kérdések feltevése bátorságot igényel, és a válaszok keresése vezet el az igazsághoz.

Az idős asszonynak azt mondtam: "Nézd, a borostyánban ott van a napfény. Nem a sötétséget kell látnod, hanem a benne rejlő fényt. A kétség nem a vég, hanem egy kapu. Lépj át rajta, és találd meg a saját igazságodat."

A Kételkedés Borostyán Labirintusában nem elveszni kell, hanem tanulni navigálni. Nem a falakat kell gyűlölni, hanem a fényüket kell használni, hogy megtaláljuk a kiutat. A hit nem a kétség hiánya, hanem a kétségek ellenére való bizalom. A bizalom önmagunkban, a világban, és abban a rejtett fényben, ami minden borostyán darabban ott