A Kételkedés Holdkő Morzsái

A sivatagban járok, ahol a lélek homokdűnéi magasra tornyosulnak. A nap könyörtelenül perzsel, és a látóhatáron túl csak a végtelen üresség terül el. Elindulok, de a Kételkedés Holdkő morzsái a cipőmbe ragadnak. Minden lépés nehézkes, minden gondolat fájdalmas kérdéssé válik. Vajon jó úton járok? Van-e értelme a fáradságnak? Elérem-e valaha a forrást, melyről a belső hang suttog?

Megpihenek egy árnyékot adó szikla mellett. A Holdkő morzsák hűvösek a bőrömön. Egy apró, kopott könyvet veszek elő a tarisznyámból. Egy régi bölcs szavai ragyognak a lapokon: „A hit nem a bizonyosság hiánya, hanem a bátorság, hogy lépj tovább, még akkor is, ha nem látod a következő lépést.”

Becsukom a szemem, és mély lélegzetet veszek. A sivatagi szél hangokat hoz, a távoli csillagok üzeneteit. A Kételkedés Holdkő morzsái lassan elolvadnak a kezemben. Tudom, hogy a kétely mindig velem lesz, mint a sivatag állandó kísérője. De most már nem félek tőle. Mert a kétely nem ellenség, hanem az út része, mely megerősíti a hitemet, és segít értékelni a célt. Felállok, és elindulok újra. A Holdkő morzsák már nem nehezítik a lépéseimet, hanem emlékeztetnek arra, hogy az út maga a jutalom.