A Kételkedés Ködkvarc Fátyla

A kételkedés fátyla néha olyan sűrű, hogy elhomályosítja a legfényesebb csillagokat is bennünk. Mintha egy ködkvarc kristályába zárnánk a lelkünket, annak hideg, opálos zárványai között bolyongva. Évekig tartó meditáció és önismereti munka után is képes felemelni a fejét, suttogó hangja elbizonytalanítva a legszilárdabbnak hitt alapokat.

Épp a napokban történt, hogy egy régi barátom felhívott, kétségbeesetten. Egy számára fontos döntés előtt állt, de nem tudta, melyik utat válassza. Mindkét lehetőség csábítónak tűnt, mégis a félelem árnyéka vetült mindkettőre. Elmondtam neki mindazt, amit én is próbálok naponta emlékeztetni magamra: a szívünk mélyén ott van a válasz. Nem a logikával, nem a mások véleményével, hanem a belső hangunkkal kell összhangba kerülnünk.

Azonban, ahogy hallgattam a szavait, rájöttem, hogy a saját kétségeim is felerősödtek. Mintha az ő ködkvarc fátyla az enyémre is ráterült volna. Hirtelen elbizonytalanodtam a saját utamban, a döntéseim helyességében. Ott ültünk mindketten a telefon másik végén, a kételkedés homályába burkolózva.

Aztán eszembe jutott egy régi történet egy szerzetesről, aki a hegytetőn élt. Egy nap egy tanítvány megkérdezte tőle: "Mester, hogyan tudhatom, hogy jó úton járok?" A szerzetes mosolyogva felelte: "Ha a szívedben béke honol, akkor jó úton jársz. Ha pedig kételyek gyötörnek, akkor ülj le a földre, és lélegezz. Lélegezz, amíg a köd eloszlik, és meglátod a következő lépést."

Emlékeztem erre, és mély levegőt vettem. A ködkvarc fátyla nem tűnt el azonnal, de a fénye halványodni kezdett. Rájöttem, hogy a kételkedés nem ellenség, hanem egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy mélyebbre