A Kételkedés Kőszürke Ködfátyla

A hegytetőn álltam, a völgyek ködbe burkolóztak. Tudtam, hogy az ösvény ott vezet tovább, lefelé, az ismeretlenbe. De a köd sűrű volt, hideg, és a kétely megmarkolt, mint egy jeges kéz. Mi van, ha eltévedek? Mi van, ha nem találok ki a ködből? Hallottam a bennem élő bölcs szavát: "A hit az a lámpás, amely átvilágít a sötétségen. De a kétely is hasznos, ha nem engeded, hogy megbénítson. Ő a hegyoldal sziklája, amibe kapaszkodhatsz, miközben a ködön keresztül tapogatózol." Igazat szólt. A félelem nem ellenség, hanem egy jelzőfény, ami arra figyelmeztet, hogy óvatosan lépjek. Mély lélegzetet vettem, és a köd szürke fátylában elindultam. Nem vakon hittem, hanem éber figyelemmel, a kétely szikláiba kapaszkodva. És lassan, lépésről lépésre, a köd enyhülni kezdett, és a Nap első sugarai áttörték a szürkeséget. Rájöttem, hogy a hit és a kétely nem ellentétei egymásnak, hanem egymást kiegészítő erői. Egyik a szárny, ami repít, a másik a gyökér, ami megtart.